Robert Redford – relikviák és érzelmek, amik velünk maradnak
Semmiképpen sem állíthatjuk, hogy unalmas, békés, bizalomgerjesztő történések cirkulálnának 2025 szeptemberében. Most következő cikkemben nem is szívesen merülnék el az utóbbi néhány hét szomorú, megrázó eseményeiben, ugyanakkor van olyan dolog, ami kapcsán sok gondolat kívánkozik ki belőlem és úgy vélem, hogy másokból is. Elhunyt ugyanis egy korszakalkotóan legendás színész, akit sem mi, sem Hollywood nem felejt soha: Robert Redford. Kiemelkedő színész és rendező, aki sokkal többet hagyott ránk a filmektől és az interjúktól. Valami körülírhatatlan és egyben megfoghatatlan relikviát, egy érzést, ami után ma már kapálóznánk, de sehol sem találjuk igazán.
A szomorú hír
Álmában, Utahban lévő otthonában hunyt el 89 éves korában Robert Redford, az Oscar-díjas rendező és feledhetetlen színész, aki a független film egyik legnagyobb pártfogójaként vált halhatatlanná – tudatta kedden a család szóvivője. Ami engem illet, tudom jól, hogy Robert igazán csodálatos kort élt meg, valamiért mégis lesújtott a hír. Talán azért, mert már egészen fiatalon, tizenévesen is úgy éreztem, hogy ahhoz a finom eleganciával átitatott, békés, megfogalmazhatatlanul egyedi generációhoz tartozom, amelynek sajátosságait ő maga is képviselte és adta át tökéletesen a filmeken keresztül. Talán azért, mert az „Ilyenek voltunk” című film a mai napig a szívem legmélyéig hatol, hiszen egy manírok és mesterkélt tökéletesség nélküli szerelmet fest elénk. Talán azért, mert ez a szerelem soha nem teljesült be igazán, mégis örökre bennünk, s velünk marad – ez pedig gyakran így történik a való életben is. Talán azért, mert a Redford - Barbra Streisand páros utánozhatatlanul autentikus és egy olyan üzenetet közvetít a film, ami örökérvényű: önmagunkért szerethetnek csak igazán minket és a nagy szerelem ellenére nem biztos, hogy örökké tart egy-egy kapcsolódás az életben. Ma is abszolút releváns, bizony gyakran a politikai, erkölcsi nézeteltéréseket nem bírja el a legnagyobb szerelem sem. Persze, a kérdés mindig felmerül: dehát megpróbálhatjuk, ugye?
Mit is tudunk Robert Redford személyéről és munkásságáról?
Robert Redford 1936-ban született Kaliforniában, és már fiatalon a természet, a művészetek, valamint a színjátszás világa felé fordult. Az 1960-as évektől gyorsan az amerikai film egyik legnagyobb sztárjává vált, olyan klasszikusok főszereplőjeként, mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, A nagy balhé vagy Az elnök emberei. Később a kamera mögött is maradandót alkotott: első rendezése, az Átlagemberek Oscar-díjat hozott neki, majd olyan filmek követték, mint a Folyó szeli ketté vagy a Kvíz Show. Nem csupán színészként és rendezőként írt történelmet, hanem a független film egyik legnagyobb pártfogójaként is, hiszen ő alapította a Sundance Intézetet és a Sundance Filmfesztivált, amelyek új feltörekvő, fiatal rendezők számára nyitották meg az utat. Pályafutása során számos díjjal és életmű-elismeréssel tüntették ki, miközben következetesen kiállt a társadalmi ügyek, a környezetvédelem és a művészetek támogatása mellett.
Sokak szerelme, a filmipar felvirágoztatója, és egy generációs élményt megalkotó személy – avagy a sokarcú Redford
Anyáink és nagymamáink generációjának Robert Redford nemcsak a jóképű filmsztár volt, akibe tény, hogy egészen könnyedén bele lehetett szeretni a vászonról, hanem egyfajta megtestesült ideál. Mégis jóval több maradt egy szívtiprónál: rendezéseivel, társadalmi szerepvállalásával és a független filmekért tett erőfeszítéseivel maradandót alkotott. Pályafutása során számos meghatározó alkotás fűződik a nevéhez, de talán a legnagyobb nyomot a generációs élménnyé vált Ilyenek voltunk (The way we were) hagyta, amelyben színészi jelenléte és karizmája örökre beírta nevét a filmtörténetbe.
Ilyenek voltunk – egy generáció szívverése
Ha Robert Redford neve szóba kerül, sokaknak elsőként (nekem legalábbis biztosan) az Ilyenek voltunk jut eszébe – nem véletlenül. A Barbara Streisanddal közösen alakított romantikus klasszikus nem csupán egy szerelmi történet, hanem egy egész korszak lenyomata: a háború utáni Amerika politikai feszültségei, értékválasztásai és generációs dilemmái szőtték át a két főhős kapcsolatát. Redford itt testesítette meg mindazt, amiért generációk rajongtak érte – a jóképű, karizmatikus férfiideált, aki mögött ott húzódott a bizonytalanság és az esendőség. Épp ez a kettősség tette felejthetetlenné alakítását, és emelte a filmet a romantikus mozik panteonjába. Az Ilyenek voltunk így nem csupán egy film, hanem Redford örökségének megkerülhetetlen szimbóluma lett.
Miről is szól a történet?
A történet középpontjában Katie (Barbra Streisand), a szenvedélyes, politikailag elkötelezett, baloldali gondolkodású nő áll, és Hubbell (Robert Redford), a jóképű, tehetséges, de inkább könnyed és befelé forduló férfi. Katie esetlen, tökéletlen, ugyanakkor mégis tökéletes és autentikus lénye olyan bájjal szövi át az egész alkotást, ami mindmáig utánozhatatlan. A férfi rajongása pedig, mégha kimért is, egészen lenyűgöző.
Kapcsolatukat nagyban próbára teszik az ellentétes világnézeteik: Katie szenvedélyesen hisz az igazságért való küzdelemben, míg Hubbell inkább a kényelmesebb, konfliktusoktól mentes életet választaná. Bár szerelmük mély és őszinte, a politikai feszültségek, a hidegháború légköre és eltérő értékrendjük lassan szétfeszíti őket.
Felmerül a kérdés: hát nem megérné megpróbálni egymásért? Ha mindent elsöprő a szerelem? A film fő esszenciája azonban éppen itt köszön be: Katie nem adja fel magát, mert akkor már nem Katie lenne. Akkor már nem a szenvedélyes, tűzön-vízen át harcoló, nagyszájú, empatikus nő lenne, mert akkor megállapodna valami olyasmivel, amivel soha nem tudott azonosulni.
A különbözőség drámája
Az Ilyenek voltunk a szerelem és a különbözőség drámája. Katie és Hubbell kapcsolatát a kezdetektől erős vonzalom fűti, ám szerelmük csak hosszú kerülőutak után teljesedhet ki. Ami összeköti őket, az éppen az, ami el is választja: a másik mássága. Kettejük története az elfogadásról, a kölcsönös tiszteletről és a kompromisszumokról szól, de a felszín alatt ott húzódik a bizonyosság, hogy kapcsolatuk törékeny. Hubbell érzi, hogy világuk sosem illeszkedhet teljesen egymáshoz, Katie pedig inkább az eszményképet szereti benne, mintsem a valóságos férfit.
„Bájos a barátnőd, Hubbell.” („Your girl is lovely, Hubbell.”) a film legendás zárójelenetének kulcsmondataként vált ikonikussá. Ez a rövid, szinte mellékesen odavetett mondat (Katie és Hubbell ugyanis akkor találkoznak újra, egyúttal utoljára, amikor a férfinek már új párja van) sűríti össze mindazt, ami a film lényege: a két ember közti mély szeretet, a különbözőségükből fakadó távolság, és az a fájdalmas belátás, hogy nem minden szerelem képes túlélni a valóság próbáját.
Ez a jelenet – Katie utolsó simítása Hubbell haján, majd a mondat – egyszerre gyengéd, szívszorító és feledhetetlen. Nem véletlen, hogy a popkultúra újra és újra visszautal rá, a Szex és New York híres epizódjától kezdve egészen a filmes toplistákig.
Végszó
Ma már valahogy nem igen vagy nehezebb ilyesfajta tiszta történetekkel találkozni, így és ilyen formában kivitelezve. Idős lélek vagyok én magam is, talán ez húzódik a bennem kavargó érzések mögött.
Nehéz szívvel búcsúzom/búcsúzunk Robert Redfordtól, attól a színésztől és rendezőtől, aki nemcsak filmjeivel, hanem egész személyiségével írt történelmet. Öröksége örökké velünk marad a vásznon, a történeteinkben és a generációk emlékezetében. Nyugodjon békében!
Mi a reakciód?