Hadházy Ákos: A rendszer hasznos eszköze?

Hadházy Ákost sokan a korrupció elleni küzdelem egyik élharcosaként ismerik. Rendszeresen hoz nyilvánosságra olyan ügyeket, amelyek az uniós pénzek vidéki elsíbolásáról, kamu közbeszerzésekről, túlárazott projektek gyanús körülményeiről, vagy éppen helyi fideszes oligarchák és önkormányzati vezetők mutyijairól szólnak. A nyilvánosság erejével dolgozik, és valóban sokat tett azért, hogy ezek az ügyek napvilágra kerüljenek.

Példák korábbi ügyeiből:

• A szekszárdi trafikmutyi dokumentálása, amely végül a Fideszből való kilépéséhez vezetett.

• A felcsúti kisvasút uniós forrásfelhasználásának gyanús körülményei.

• A „láthatatlan tehenészetek” vagy „üresen álló tanuszodák” esetei.

• A zuglói parkolási maffia és Tóth Csaba körének ügyei, amelyeket ő segített felszínre hozni, ezzel belülről bomlasztva az MSZP helyi beágyazottságát.

Miért működhet mégis zavartalanul?

Itt jön a kérdés: hogyan lehet, hogy Hadházy mindezt megteheti egy autoriter, erősen központosított, a hatalomgyakorlást centralizáló rendszerben?

A válaszhoz segítséget ad a politikatudomány. Több kutatás szerint a hibrid rendszerek – mint amilyen Magyarország is – gyakran tudatosan fenntartanak egyfajta „szelektív leleplezési mechanizmust.” A korrupció nyilvánosságra hozatala sokszor nem a rendszer gyengítését, hanem a belső egyensúly fenntartását szolgálja.

Hadházyt ebben a keretben értelmezhetjük úgy, mint egy kontrollált szelep: az ő oknyomozásai segíthetnek belső fideszes vagy ellenzéki riválisokat sakkban tartani, az EU felé kommunikálni, hogy „nálunk van civil kontroll,” ugyanakkor valódi rendszerszintű felelősségre vonás soha nem történik. Egy bizonyos határt ő sem léphet át. Nincs büntetőeljárás, nincs visszavont projekt, nincsenek visszafizettetett pénzek – csak újabb és újabb ügyek.

Az ellenzék leépítője?

A másik oldalon viszont Hadházy sok ellenzéki szemében „tisztességes harcos.” Ő „dolgozik,” szemben a passzív ellenzékkel. Ez népszerűséget és tekintélyt biztosít neki, amivel azonban – tudatosan vagy sem – demoralizálja is az ellenzéki tábort. Több tüntetésen elhangzott beszéde után látványosan csökkent a résztvevők lendülete, amit önkritikusan maga is elismert: „Lehet, hogy nem vagyok jó szónok.”

A rendszernek ez is jól jön: van egy hiteles, rendszerkritikus figura, aki elviszi a dühöt, de nem tud valódi politikai alternatívát építeni. Sem karizmatikus vezető, sem mozgalomépítő nem lett belőle. Leleplez, de nem teremt.

Magyar Péter dilemmája

Ebbe a kontextusba illeszkedik, hogy Magyar Péter határozottan elutasította Hadházy előválasztási részvételét a TISZA színeiben, még Zuglóban is. Annak ellenére, hogy Hadházy helyben ismert és elismert, és hogy a Tóth Csaba-féle szocialista hálózat lebontásához ő járult hozzá. Miért nem kell mégsem?

Dull Szabolcs elemzése szerint ez öt okból is logikus:

1. A TISZA nem akar megosztott előválasztást, hanem kontrollált, központilag irányított jelöltállítást valósít meg.

2. Magyar Péter az eddigi „összefogósdi” elutasítására építette imidzsét – bármilyen régi ellenzéki figura integrálása ezt aláásná.

3. Ha Hadházyt beengednék, az precedenst teremtene más régi szereplők (Jámbor, Szabó Szabolcs, stb.) számára is.

4. A választók egy része már túl van a régi ellenzék emberein – még akkor is, ha azok „tiszták.”

5. Magyar nem akar egy újabb, háttéralkukra épülő politikai mozaikot, hanem egy új rendszerváltást ígér.

Következtetés

Nem állíthatjuk, hogy Hadházy Ákos a rendszer része lenne – legalábbis szándékosan biztosan nem. Azt sem, hogy megvették volna. De az biztos, hogy a rendszer – mint oly sok más esetben – megtalálta benne a maga funkcióját.

Egyszerre tölti be a lelkiismeret szerepét az ellenzékben, és a kontrollált ellenség szerepét a hatalom számára. Ő az, aki leleplez, de nem dönt meg. Rendszerkritikus, de nem rendszerváltó. Ezért neveztük a cikk címében a rendszer „hasznos szereplőjének” – talán egy kicsit szándékosan túlzóan.

Ahogy a választók egyre tudatosabban keresik az új politikai arcokat és valódi változást, érdemes újra és újra feltenni a kérdést: kinek a szerepe milyen célt szolgál, és valóban előre visz-e bennünket, vagy csak fenntartja azt, ami van?