A kiretusált agresszor: Amikor egyetlen szó törlése mindent elárul

A közösségi média korában egy politikai állásfoglalás szerkesztési előzményei néha többet mondanak ezer szónál. Tökéletes példa erre Dr. Sulyok Tamás (a bejegyzés idején az Alkotmánybíróság elnöke, később köztársasági elnök) Facebook-posztjának esete, amely a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadásra reagált. A mellékelt képen látható, hogy a bejegyzés eredeti verziója még "orosz rakétatámadásról" írt, ám ez a változat alig egy órán belül módosult: az "orosz" jelzőt egyszerűen kitörölték.

Ez a látszólag apró változtatás valójában egy mélyebb és tudatosabb kommunikációs stratégia látlelete, amely a kormányközeli sajtó és a Fidesz politikusainak Oroszországgal kapcsolatos narratíváját jellemzi az ukrajnai háború kezdete óta.

A szó, amit nem mernek leírni

Miért válik kényelmetlenné egy tény leírása? A munkácsi támadást Oroszország követte el, ez nemzetközileg dokumentált tény. Az "orosz" szó eltávolítása a bejegyzésből egyértelműen azt a szándékot tükrözi, hogy a felelősség megnevezését elkerüljék. A poszt így elítéli magát az erőszakos cselekményt – hiszen a sebesülteknek jobbulást kívánni alapvető emberi gesztus –, de gondosan tartózkodik attól, hogy megnevezze az agresszort. Az esemény egyfajta természeti katasztrófaként jelenik meg, amelynek nincsenek felelősei, csak áldozatai.

Ez a fajta nyelvi bűvészkedés a fideszes kommunikáció egyik sarokköve lett a háborúval kapcsolatban. Ritkán hallani vagy olvasni "orosz invázióról" vagy "orosz agresszióról". Helyette a sokkal semlegesebb "ukrán-orosz konfliktus", "háborús helyzet" vagy "a szomszédban zajló háború" kifejezések dominálnak. Ezzel a szóhasználattal a kormányközeli média elmossa a felelősségi viszonyokat, és egyfajta sajnálatos, kétoldalú viszályként állítja be a helyzetet, nem pedig egy szuverén ország egyértelmű megtámadásaként.

A "békepártiság" mint kommunikációs pajzs

Ez a nyelvi óvatosság tökéletesen illeszkedik a kormány által hangoztatott "békepárti" állásponthoz. Ez a narratíva azt sugallja, hogy Magyarország a józan ész hangja, amely kimarad a "háborús pszichózisból". Azonban azzal, hogy következetesen kerüli Oroszország negatív színben való feltüntetését, ez az álláspont gyakran a Kreml narratíváit erősíti. A felelősség elkenése és az agresszor meg nem nevezése nem a béke, hanem az agresszor érdekeit szolgálja.

A Sulyok Tamás bejegyzésénél történt szerkesztés egy mikro-szintű példája ennek a makro-szintű stratégiának. A politikai üzenet egyértelmű: elítéljük az erőszakot, de nem vagyunk hajlandóak ujjat húzni azzal, aki azt elköveti. Ez a kommunikáció egyrészt a hazai, Oroszországgal szimpatizáló vagy a konfliktusban bizonytalan szavazóknak szól, másrészt egyfajta jelzés Moszkva felé is, hogy a baráti viszony továbbra is fennáll.

A végeredmény egy olyan médiatér, ahol a valóság egy finomított, megszűrt változata jut el a közönséghez. Egy valóság, amelyben a rakéták maguktól hullanak az égből, és a háborúnak nincsenek felelősei, csak "háborúzó felei". Ez a szerkesztés nem csupán egy elgépelés javítása volt, hanem egy politikai hitvallás akaratlan, de annál beszédesebb beismerése.